Nézem a virágokat a földön
A csendes szülői házat
Az ablakokon a párát
Az üvegre félmosoly szárad
Hallom az elnyúlt szirénát
Ahogy a falnak megy és vissza
Tekerem és újra súgja
Az utolsót még megissza
Miért kell mindent elveszítsek,
Mi a baj a szép világgal
Kisimítom, leterítem
Eltakarom aszfaltlázzal
Érzem azt, hogy most van
És tényleg az az egy
Pillanat, ami elől csak
Elszökni érdemes
Nézem a karcokat a padlón
A redősre gyűrt lepedőt
Az otthagyott fogkefét, szívom,
Az elhasznált levegőt
nincsen jobb, mint a vízpart
a Dunába fullad, whiskyt izzad
és az arcon csorgó eső
a rét közepén eltűnt idő
visszajött s úgy, el is ment
vissza se kellett, de most már mindegy
hogy honnan hova, merről merre,
megkért, hogy én is menjek vele
el
én nem mentem, itt maradtam
világot építettem a zajban
fehér falak, s szőlőlugas
a kutyának mondom, hogy a holdra ugass
fel
nincs más, innen el
s mindig ott van, hogy merre halad
a fejemben mint egy szilánk darab
lyukat üt, szinte minden este
azért ment, hogy megkeresse
őt
a semmibe merengőt
talán égen földön nem találja
úgy érzi, hogy az élet bábja
valaki föntről elterelte
hogy a sötétbe így kérlelje
csak mondd el szépen
mondd szépen el
csak mondd el szépen,
mondd el hova bújtál
nincsen jobb, mint a vízpart
a Dunába fulladt, whiskyt izzadt
és az arcán lecsorgott az eső
a rét közepéről eltűnt az idő
Felteszem a képet, mellé a keretet
A leesett tükörbe néző szemeket
A fejjel lefelé nyakkendőt
Lejátszok visszafelé egy keringőt
Van az az érzés
Kényelmetlenségből
Valóság
Mindig ott egy kérdés
Konyhakőben
A hideg méltóság
Megmondasz mindent
Hogy mit mikor
És ez baromság
Letépem a csillárt
Földhöz vágom
Nincs tovább
Felteszem a képet, mellé a keretet
A leesett tükörbe néző szemeket
A fejjel lefelé nyakkendőt
Lejátszok visszafelé egy keringőt
Erkélyről lenéz
Ablakon bebámul
Wcre leül
Kanapén beájul
Lábasba vizet
Tányérba tepertőt
Cigivel a szájba
Nyomja a keringőt
Sötét erdő
Rókanyom
Rezeg a bokor
Rángatom
Lépek egyet
Forgatom
A szélbe magam
Folytatom
Hátha van valami
A vakhomályban
előjön
Láttam már korábban
Nyomok,
Szilánkok,
törött ágak
Megkopott kövek
Magukba zárnak
Villanyt kapcsolok
Azt mondom a hold volt
Azt mondom ő volt
Csak a szemembe szórt hamut
Sötét erdő
Rókanyom
Ébren vagyok?
Álmodom
Minden léptem
Számolom
Egész éjjel
Suttogom
Hogy hátha van valami
A vakhomályban
Bezárva
Konok magányba
Szikrák
Szilánkok
Szürkés árnyak
Szépen lassan
Társsá válnak
Villanyt kapcsolok
Azt mondom a hold volt
Azt mondom ő volt
Csak a szemembe szórt hamut
Mondtam már elég
Semmi mást
Levegőt kérek
A régi tévedés
Hogy én is mint te
Elalszunk szépen
Mondtam már, hogy ez
most már nem
nem az az élet
Ahol levegőt kérni
Kapni vagy adni kell
Elalszunk miért ne
A szén a testemben
Minden apró lélek
Darabokban a vér
Csomós
Nem megyek, még nem
Csak annyit kérek
Adj egy érfogót
Egy kis dobbanás
Az a régi zúgás
A fejben ott marad
Tudtuk hogy ez
Nem tart semeddig
Záró pillanat
A szén a testemben
Minden apró lélek
Darabokban a vér
Csomós
Nem megyek, még nem
Csak annyit kérek
Adj egy érfogó
Aztán mindent elrejtettünk
Szépen az ágy alatt
Belefeküdtünk, eltoltuk
Bocs csak egy pillanat
Alszol? Éppen alszom
Ott hason, elmerül
A párnában az arcom
Hagyjál levegőt
Adjál újabb perceket
Én ezt most nem tudom
Tovább csinálom
Majd gyorsan megunom
Adjál még egy órát
Vagy még egy kis levegőt
Belégzés, kilégzés
Bent tartom, legbelül
És ha most mindent,
Mindenkit elfelejtenek
El kell mennünk innen
Mi van ha minket
Minket is elfelejtenek
Elfolynak a képek
Összehajtod a pólót
Füstöt fújsz az égre
Leülsz, iszol egy kávét
Csak te vagy most képben
Most majd minden szavamat
Ha kell újra ragozom
Látod messze a szélbe
Kőhajtásnyira dobom
Adjál újabb perceket
Én ezt most nem tudom
Tovább csinálom
Majd gyorsan megunom
Adjál még egy órát
Vagy még egy kis levegőt
Belégzés, kilégzés
Bent tartom, legbelül
És ha most mindent,
Mindenkit elfelejtenek
El kell mennünk innen
Mi van ha mindent
Minket is elfelejtenek
Elfolynak a képek
